2025. október 30.
A téli ünnepek jellemzően kimagaslóan teljesítenek az előfoglalási versenyben. Különösen igaz ez Budapesten, ahol a karácsonyi vásár és az ünnepi programok mágnesként vonzzák a turistákat; vidéken pedig évről évre növekszik azoknak a belföldi vendégeknek a száma, akik a karácsonyi sütés-főzést a hotelek kényelmére cserélik. A lendület aztán gyorsan alább hagy január 1-je után, és sokan, szinte magától értetődően, kicsit el is engedik az év első két hónapját. Noha a jó eredményekért ilyenkor a szokásosnál is többet kell tenni, átgondolt taktikával nem lehetetlen vállalkozás feltölteni a januárt és a februárt.
Hangzatos csomagajánlatoktól nem lesz teltház: A fővárosba érkező külföldi vendégeket nem igazán érdeklik a csomagok. Esetükben a kiváló megközelíthetőség, a központi lokáció a legfontosabb; hogy a hotelből gyorsan és egyszerűen eljuthassanak a főbb látványosságokhoz. Csomagok helyett ezért érdemes inkább exkluzív belépőkben gondolkodni fürdőkbe és kiállításokra, illetve gasztronómiai élményekkel színesíteni az év eleji kínálatot.
Változatos üzleti mix: A hétköznapok esetében érdemes az üzleti, illetve rendezvényes foglalásokra összpontosítani, és akár időszakos ajánlatokkal megmozgatni az üzleti kapcsolatainkat. A turistákat a hétvégéken kell becsábítani a szállodába. Kimondottan hasznos, ha sok csatornán keresztül értékesít a létesítmény: minél több wholesaler, utazási iroda és OTA listázza a hotelt, annál nagyobb az esélye a foglalásnak.
Fókuszban az üzleti utazók: Amennyiben a hotel a szolgáltatásaival és a lokációjával vonzó ajánlat lehet, akkor érdemes az év elején nagyobb figyelmet fordítani az üzleti célközönségre. Lényeges, hogy a dinamikus árazás egyre elterjedtebb és elfogadottabb ebben a szegmensben is, azaz a jó évkezdésért nem kell feltétlenül éves, rögzített áras szerződéseket kötni.
Saját Black Friday + OTA Black Friday: A saját kampányok mellett a fővárosi hoteleknek érdemes csatlakozni az OTA-k Black Friday kampányaihoz is. Ezek általában kéthetesek, így hatékonyan növelhetik a láthatóságot ebben a zajos időszakban, továbbá átlagosan 30%-os kedvezményt biztosítanak a következő 3-4 hónapra, így hozzájárulhatnak a jobb év eleji kihasználtsághoz.
Egy hasznos taktika az OTA Black Friday mellé: Hasznos trükk, ha az OTA-n meghirdetett kedvezmények a hotel saját weboldalán is elérhetők, és még egy kicsit kedvezőbbek is az OTA ajánlatnál. A gyakorlott utazók ugyanis biztosan ellenőrzik a szálloda saját ajánlatát, és ha jobb árat találnak, akkor direktben foglalják le a pihenést. Ezzel a megoldással csökkenthető annak kockázata, hogy a már egyébként is kedvező foglalás után a szállodának még jutalékot is fizetnie kelljen.
Mikroszezonok: Az év elejére az a legkifizetődőbb megközelítés, ha nemcsak általános ajánlatokban, hanem mikroszezonokban gondolkodunk, amelyek kiválóan megfelelnek az időszakra jellemző pár napos, hétvégés tartózkodási igényeknek. Januárban és február elején általában megnövekszik a kereslet a teljes testi-lelki feltöltődést segítő “slow” és “detox” csomagok iránt, de érdemes építeni a hagyományokra, így például a farsangra is.
Rugalmasság és folyamatos jelenlét az árazásban: A sikeres évkezdéshez elengedhetetlen a rugalmas árstratégia. A dinamikus árazás, a hétköznapi kedvezmények, a többéjszakás akciók vagy némi felárral a korábbi ajándékutalványok meghosszabbítása mind hozzájárulhatnak a kihasználtság növeléséhez.
A kommunikációban érdemes az érzelmekre hatni: A téli időszakban a vendégek nem a nyüzsgést, hanem az otthonosságot és a nyugalmat keresik. A kommunikációban az év közben használt képi világot ilyenkor érdemes télire cserélni: legyen láthatóbb a szálloda otthonossága, a téli természet szépsége.
Black Friday: A százalékos kedvezményt nyújtó promóciós kódos, illetve fix áras utalványos ajánlatok jellemzően jól működnek Black Friday idején a vidéki szállodákban. Ezek felhasználhatóságát érdemes úgy időzíteni, hogy alkalmasak legyenek az év eleje feltöltésére is. A sikerhez azonban elengedhetetlen az aktív, átgondolt kommunikáció, egyébként egy kiemelkedően előnyös ajánlat elveszhet a zajban.
Aggódva nézed az év eleji foglalási számokat? Akkor mielőbb vedd fel velünk a kapcsolatot, és segítünk kialakítani a megfelelő stratégiát az évkezdéshez.
Kapcsolódó tartalmaink